|
Belföldi hírek
|
|
Kínai traktorokat népszerűsít az MPP |
| 2011 október 26., szerda |
|
|
 |
|
Egy kínai traktorgyártó cég járműveit mutatja be szombaton az MPP a Szatmár megyei Kaplony községben. Az ázsiai vállalat vezetőit Erdély számos településére elkalauzolták, ugyanis azt szeretnék elérni, hogy a vállalat kereskedelmi képviseleteket és szervizeket nyisson itt. Hegedűs Pál, az MPP Szatmár megyei szervezetének elnöke lapunk érdeklődésére elmondta: a Hoyo eredetileg Brassóban kívánt traktorgyárat nyitni, azonban úgy tűnik, mégis inkább Galacot választják, ugyanis csak ott találtak maguknak ipari parkban helyet vámmentes területen.
A polgári párt által szervezett erdélyi körút lényegében egy piackutatás is egyben, a kínai cég képviselői ugyanis azt vizsgálják, hogy hol érné meg leginkább képviseleteket és javítóműhelyeket létesíteni. Hegedűs úgy véli, lesz kereslet a kisméterű, 80–160 lóerős traktorokra, hisz egy gazdálkodónak előnyösebb ilyet vásárolni, mint egy nagyméretű gépet, mivel lényegesen olcsóbb – akár már 8 ezer euróból is megvásárolható. Hegedűs szerint míg Nyugat-Európában átlagosan 15-20 hektárnyi mezőgazdasági területre jut egy-egy kisebb traktor, addig nálunk 70 hektárt próbálnak megművel egyetlen nagy, régi géppel.
|
— Krónika
|