Továbbra is elfogadhatatlannak tartják a Magyar Polgári Párt háromszéki képviselői azt a módszert, amivel a Kovászna Megyei Főtanfelügyelőség és Kovászna Megye Tanácsa viszonyul egyes sepsiszentgyörgyi és megyei tanintézetek átszervezéséhez, az új oktatási törvényre hivatkozva.

Bálint József alpolgármester, az MPP megyeszékhelyi szervezetének elnöke, valamint Kulcsár-Terza József, az alakulat megyei vezetője annak kapcsán fejtette ki véleményét, hogy a megyei önkormányzat legutóbbi ülésén döntés született az oltszemi kisegítő iskola jogi személyiségének megvonásáról, és a sepsiszentgyörgyi intézményhez történő csatolásáról. Hangsúlyozták: az MPP nem hajlandó támogatni ezeket a kezdeményezéseket, mivel az identitás feladásához, az érintett intézmények felszámolásához vezetnek.
Bálint József konkrét példákkal élt, emlékeztetett, hogy a Gámán János Szakközépiskola átszervezésével megszűnt a mezőgazdasági szakképzés, három megyeszékhelyi óvoda összevonásával pedig rengeteg kellemetlenségnek tették ki a gyerekeket és a szülőket.
Beszámolt arról is, hogy az általa a városi testületben kezdeményezett, roma gyerekeknek nyújtandó tanulmányi ösztöndíj kérdése is megfeneklett, mivel Sztakics Éva alpolgármester, az elbíráló bizottság elnöke lemondott tisztségéről, miután a pályázatok elbírálása nem történt meg, és ezért Bálintot okolta. Az MPP-s elöljáró szerint pedig elnökként ez a Sztakics feladata lett volna.