|
Belföldi hírek
|
|
Szász Jenő: az MPP következetes |
| 2010 augusztus 16., hétfő |
|
|
 |
|
A Kövér Lászlóval készített interjú után Szász Jenő, a Magyar Polgári Párt elnöke is kifejtette véleményét a Fidesz–MPP viszonyról. „Az MPP következetes. Arra az időszakra emlékszem vissza, amikor 1994-ben a Fidesz 6,5 százalékot ért el a parlamenti választásokon, és akkori vezetőit csak másodmagammal fogadtuk: Farkas Csaba és jómagam. Azóta következetesek vagyunk ehhez a szövetséghez, és ez így van jól. Mi nem kérünk kizárólagosságot, azt hiszem, hogy Markó Bélával Bukarestben egyeztetni kell, Tőkés Lászlóval együtt kell működni, amíg Erdélyben közösek a terveink. Ha nemzeti integrációról beszélünk, akkor kimondhatjuk, hogy a nemzeti integráció része a politikai integráció is. Mint olyan, a Fidesz és az MPP akár testvérpártnak is nevezhető. Mi vagyunk ma még a kisebbik szervezet, de ha arányaiban vesszük azt, hogy a Fidesznek 40.000 tagja van a tízmilliós Magyarországon, és az MPP-nek 7000 tagja van az 1,5 milliós erdélyi közösségen belül, akkor azt mondhatjuk, hogy mindketten egy néppárt vagyunk.
A választás szabadsága arról szól, hogy a versenyben spiccen tartsuk egymást, puszta jelenlétünk is bizonyos eredményekre sarkallja a versenytársat, azaz az RMDSZ-t. Ha ez sikerül, akkor már megérte létrehozni a pártot. Ha pedig eljön az idő, hogy a nagypolitikába is érdemileg bele tudunk szólni (tehát pályakorrekcióra tudjuk bírni az RMDSZ-t), akkor majd akár együttesen tisztességgel fogjuk képviselni az autonómiát, mivel megteremthetjük azt a közjogi keretet, ami hosszú távon a megmaradás záloga” – fogalmazott a pártelnök.
|
— Antalfi József / Udvarhelyi Híradó
|