Kongresszust szervez szeptember 3-án a Magyar Polgári Párt (MPP) Marosvásárhelyen, melynek keretében a szervezet bővíteni kívánja nemzeti doktrínáját – jelentette be Szász Jenő. „Egy nemzeti jobboldalt kívánunk felállítani a Székely Nemzeti Tanáccsal (SZNT) és az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanáccsal (EMNT) közösen” – nyilatkozta a Krónikának az MPP elnöke. Úgy véli, a helyhatósági választások eredményének függvényében majd nagy koalícióra lesz szükség az őszi parlamenti választásokra, akkor már az RMDSZ-szel közösen. Az elöljáró úgy véli, hogy az RMDSZ-t csak abban az esetben lesz hajlandó tárgyalni egy összmagyar együttműködésről, ha kényszerhelyzetbe kerül az önkormányzati választások eredményei alapján. „Ezért is fontos, hogy a jobboldal végre-valahára fogjon össze, és az EMNT ne a kompromittált RMDSZ árnyékába próbáljon beállni, hanem válassza ki megfelelő helyét” – fogalmazott Szász.        
Továbbá kifejtette: nemcsak a jobboldal felé szeretnének nyitni, hanem a civil szervezetek, valamint azok felé is, akik az RMDSZ-ből kiábrándultak, mert annak kormányzati munkája következtében állásukat, keresetüket veszítették el. Mivel az MPP programjában szerepel a keresztény gondoskodás mint fontos értékrend, ezért egy jóval nagyobb társadalmi platformot szeretnének létrehozni, mint a nemzeti, jobboldali doktrína. Az MPP azt is tervezi, hogy a szeptemberi kongresszuson megalakulna az Önkormányzatok Országos Tanácsa, amely rendszeresen ülésezne, ugyanakkor intézményesítené az MPP megyei szervezeteinek fórumát, amelyet januárban hoztak létre, és amelynek élén László György, az MPP Maros megyei szervezetének elnöke áll. A szeptemberi összejövetelen továbbá körvonalazni szeretnék a 2012-es választásokra szóló stratégiát is. Szász emlékeztetett: jelenleg az MPP-nek 515 helyi és megyei tanácsosa, 29 polgármestere és alpolgármestere van. Céljuk, hogy ezek számát tovább növeljék a jövő évi választások után.

Krónika