Érvénytelen az a tanácshatározat, amellyel a székelyudvarhelyi polgármesteri hivatal az elmúlt évben végrehajtotta a kormány által előírt létszámcsökkentést – ezt a Magyar Polgári Párt (MPP) tanácsosa, Molnár Miklós jelentette be tegnapi sajtótájékoztatóján.

Mint részletezte, a marosvásárhelyi táblabíróság végleges döntése arra mutatott rá az ügy kapcsán, hogy az ominózus tanácsülésen, amelyet múlt év szeptemberében tartottak, a helyi önkormányzati képviselők nem szavazhattak volna a leépítésekről, ugyanis az MPP-frakció kilenc tagja nem volt jelen az ülésen.

Mint ismeretes, az udvarhelyi tanácsnak további kilenc RMDSZ-es és egy zöld párti tagja van. Az akkor elfogadott határozatot támadta meg a polgármesteri hivatal alkalmazottait tömörítő szakszervezet, és a pert felsőfokon meg is nyerte, ez azt jelenti – magyarázta Molnár –, hogy a tanács által meghozott határozatot a bíróság felfüggesztette. Az MPP-s képviselő szerint éppen ezért vissza kell állítani a létszámot a régi szintre, az azóta felvett embereket pedig el kell bocsátani. Mint ismeretes, tavaly szeptemberben került sor a kormány által előírt törvény alkalmazására, ami megszabta a polgármesteri hivatalok maximális létszámát. Udvarhelyen 22 posztot érintett a rendelkezés.

A mára tervezett rendes havi tanácsülésen várhatóan erről a témáról is szó esik a többi tervezett huszonhat napirendi pont mellett, amelyek között egyébként az alpolgármester-választás is szerepel. Mint ismeretes, ezt a tisztséget Szász Jenő, az MPP elnöke töltötte be, őt azonban január végén leváltották.