Nyomtatás
2019. november 16., szombat

Mezei János képviselte az MPP-t a MÁÉRT plenáris ülésén

A Magyar Polgári Pártot (MPP) Mezei János elnök képviselte a Magyar Állandó Értekezlet (MÁÉRT) november 15-én, Budapesten tartott, 18. plenáris ülésén. Hozzászólásában a pártelnök beszámolt az MPP jelenlegi helyzetéről, rámutava, hogy az elnökké választása óta eltelt időszakban hangsúlyos munkát végeztek azért, hogy a szervezetet visszatérítsék az eredetileg kijelölt nemzeti útra. „Azért munkálkodunk, hogy fogyatkozóban lévő közösségünk visszakaphassa annak reményét, hogy élhető, békés és biztonságos szülőföldön, otthon maradva is kiszámítható a jövő” – emelte ki Mezei János. Mindez kizárólag Székelyföld autonómiájának kivívásával érhető el – tette hozzá, és kijelentette, hogy az MPP újra és újra a román parlament elé terjeszti az autonómiastatútumot.

A fiatalok szülőföldön maradásának szempontjából fontos, hogy megszűnjön a magyar diákokat hátrányosan megkülönböztető gyakorlat a tanügyi vizsgarendszerben – a diszkrimináció megszüntetését célzó törvénymódosító javaslatát is sikerre kívánja vinni a Magyar Polgári Párt – ismertette az elnök.

Nemzeti ügyekben az összefogás szükségességét hangsúlyozva, Mezei megerősítette az MPP korábbi álláspontját: a szervezet a jövőben is szövetségese kíván lenni minden olyan Kárpát-medencei magyar szervezetnek, amely a magyar érdeket tartja minden előtt. „Ezért különös figyelmet fordítunk az anyaország felhívásaira, és cselekvéseinket ennek érdekében próbáljuk alakítani, hogy ne kioltsuk, hanem segítői legyünk az Önök által indítványozott kezdeményezéseknek” – fogalmazott.

Beszámolt továbbá a Magyar Polgári Párt és az Erdélyi Magyar Néppárt közötti együttműködési szándékról, amely által szorosabbá kívánják tenni az egyazon eszméket valló két politikai szervezet közötti kapcsolatot, ez által pedig kiszolgálni a teljes erdélyi magyar közösséget.

„A Magyar Polgári Párt számára nem arra kellenek a politikai pozíciók, hogy azok révén önös érdekeket szolgáljunk, hanem arra, hogy erdélyi magyar közösségünk igényét egységesen képviselhessük. Mi ezt tartjuk a helyes útnak, és az a célkitűzésünk, hogy ez az út járható legyen mindenki számára, akinek valóban fontosak a nemzeti ügyek” – zárta beszédét Mezei János.

 

Budapest, 2019. november 16.

A hozzászóláshoz be kell jelentkezned