2019. július 26., péntek

Mezei János Tusványoson: A cselekvéshez keres szövetségeseket a Mgyar Polgári Párt

 

Az elmúlt egy év sajátosan megélt történéseiről számoltak be, a várható politikai és közösségi kihívásokat vetítették előre a Kárpát-medencei magyar pártok, szervezetek, a Nyugat-európai magyar diaszpóra, illetve a magyar kormány képviselői a péntek délelőtti nemzetpolitikai kerekasztal-beszélgetésen, Tusványoson.

A beszélgetésen Mezei János, a Magyar Polgári Párt elnöke kifejtette, a magyar megmaradás záloga nem más, mint az, ami a történelem során megtartotta ezt a nemzetet: a közös nyelv és kultúra, a közös gondolkodás, az összetartás szándéka. A magyar jövő is csak ezekkel az „eszközökkel” tehető biztossá – fogalmazott Mezei. Hozzátette, Európának is szerepe van szülőföldünkön való megmaradásunkban, ehhez viszont előbb tudatnunk kell igényeinket. Békében tartani Európát, az unió tagállamainak minden lakóját, legalább annyira erős igény, mint a különböző régiókban a szülőföldön való megmaradás gazdasági, társadalmi feltételeinek megteremtése. Ennek tudatában kell együttműködniük a régióknak.

Az említettek mellett, az erdélyi magyarság tekintetében a cselekvés az, ami a 30 évnyi tunyaság után előrejutást eredményezhet; a Magyar Polgári Párt a cselekvő politikát tűzte zászlajára, ehhez keres szövetségeseket itthon és az egész Kárpát-medencében – hívta fel a figyelmet a pártelnök. „Harminc év után az erdélyi magyarság elért a falhoz. Ha nem cselekszünk, felmorzsolódunk. Arra kell fókuszálni, ami a közösségünket erősíti, javát szolgálja” – fogalmazott Mezei. Az erdélyi magyar pártokat, szervezeteket közös cselekvésre szólította fel, felelősségteljes politizálásra kérte. „Egymás felszámolásával felszámoljuk az erdélyi magyarságot. Ha bármelyikünk elesik, az a magyarságnak veszteség. Politikai téren azok fognak megerősödni, akik valós megoldásokat nyújtanak a közösség problémáira. Ebben a gondolkodásmódban próbáljunk cselekedni” – fogalmazott.

Hozzászólásában a magyar kormánynak mondott köszönetet azért a biztonságérzetért, amelyet Magyarország nemzetpolitikája keretében működtetett programok teremtenek a Kárpát-medence magyarlakta területein.

 

Tusnádfürdő, 2019. július 26.

A hozzászóláshoz be kell jelentkezned