A tavalyi helyhatósági választások után Kovászna megyében a településeken megtört az érdekvédelmi szervezet egyeduralma, ez tükröződik a megyeközpont vezetésében is. Az eltelt időszakban mit jelentett a városnak a váltás, erről kérdeztük Bálint József MPP-s alpolgármestert. – Előre lépésnek tartom, hogy megjelent az RMDSZ-en kívüli gondolkodás, ami már nem a szervezeten belüli irányított, platformosított szervezkedés és nem a szervezet megreformálása, hanem egy más, jobboldali gondolkodás, amellyel mindazok tudnak azonosulni, akik nem tudják az eddigi erdélyi magyar vezetési szemléletet elfogadni, azt például, hogy az RMDSZ legtöbbször a bal oldalon helyezkedik el, ott talál szövetségesre. Megteremtődött az alternatíva, ezzel együtt a konkurencia a romániai magyar politikai élet palettáján, ami kényszeríti a pártokat, hogy eredményt mutassanak fel, mert ha nem, kiesnek a választók kegyeiből. Ez észlelhető a város önkormányzati testületének munkájában is, amelyben kilenc polgári párti és nyolc RMDSZ-es tanácsos van. Az érdekes az, hogy a „mérleg nyelve” a román pártok képviselőinek a koalíciója, amely általában az RMDSZ oldalára áll, mert a polgármester ebből a pártból van, és helyzetéből fakadóan többet tud ígérni és adni, mint mi. De ha a város fejlődéséről van szó, meg lehet győzni őket, és az észérvek mellé állnak. – A helyhatósági választások után a Magyar Polgári Párt és az RMDSZ szóbeli koalíciót kötött. Mi a helyzet most? – Engem akkor elfogadtak alpolgármesternek, mert úgy ítélték meg, hogy inkább hajlok az együttműködésre. Mérnökközgazdász vagyok, építkezési vállalkozásom van, nem voltam tagja a kommunista pártnak, s utóbb az RMDSZ-nek sem. Amikor láttam, hogy megjelent egy másképpen gondolkodó politikai törekvés, akkor álltam a polgári oldal mellé, elveimet követve, miszerint „segítsd a gyengébbet, s oda állj, ahol a tisztább emberek vannak”. Az elején úgy nézett ki, hogy a szóbeli megállapodás működik. Mostanra kiderült, hogy az egyezség nagyon törékeny, és mind több helyen kezd repedezni. Nem mondhatom, hogy különösebb személyi ellentét van a polgármesterrel, de nagyon sok esetben szemléletkülönbség alakul ki a helyzetek megítélésében, a város fejlesztésével kapcsolatban, ami neki nem tetszik. Ilyenkor látszik, hogy céljaink különbözőek. – Kérem, beszéljen az eredményekről. – Egy város vezetésében egy év nagyon kevés idő. Az elmúlt időszak elsősorban azzal telt el, hogy megismertük, mit jelent a közigazgatásban dolgozni, mit jelent a döntéshozatalokban részt venni. Mostanra megszereztük a tapasztalatot, hogy a mandátumunk hátralevő részében úgy tudjunk dolgozni, hogy ne okozzunk csalódást azoknak, akik megválasztottak minket. Tömören összefoglalva, azt tudom megfogalmazni, hogy létezik egy „vigyázó szem” a város vezetésében, amely odafigyel arra, ami történik, és rögtön felhívja a figyelmet a hiányosságokra, és javaslatokat tesz a hibák kijavítására. Ettől félnek sokan, és ezért gáncsoskodnak, meg szeretnék szüntetni a jelenlétünket.
|