| 2010 július 18., vasárnap |
|
|
 |
|
Újabb támadás Vass Imre, makfalvi alpolgármester ellen.
Ismét az alpolgármester leváltását tűzte ki célul Makfalva RMDSZ-es polgármestere. Ezúttal minden erkölcsi normát mellőzve, már a jóízlés határát is túllépve, a törvény szellemével ellentétesen, ráadásul egy öncélúan félremagyarázó jogi értelmezésbe kapaszkodva próbálja a törékeny többségel rendelkező tanácsi frakciót is megvezetve eltávolítani az alpolgármesteri székből azt a Vass Imrét, akit immár végleges bírósági döntés útján is visszahelyeztek tisztségébe, egy korábbi felfüggesztési kísérletet követően. A polgármester újabb gáncsoskodása világosan mutatja; egyetlen célja a feszültség és zavarkeltés a közösség körében. A község valós gondjainak megoldása helyett Zsigmond Vencel így próbálja meg elterelni a figyelmet saját piszkos ügyeiről. Úgy tűnik szorul a hurok a polgármester nyaka körül – hiszen visszaélései kapcsán több pontban is vizsgálodnak az illetékes hatóságok. A szerdai (július 14.-i ) tanácsülés napirendi pontjai közt szereplő, az alpolgármester személyének leváltását kezdeményező határozattervezet szövege is világosan tükrözi, hogy csupán személyes bosszúról van szó, hiszen maga az előterjesztő is beismeri: nem Vass Imre munkájában talál kivetnivalót, csupán erődemonstrációként bizonyítani szeretné, hogy ezt ő megteheti. Amennyiben tanúi szeretnének lenni Zsigmond Vencel újabb törvénytelen kísérletének várjuk önöket július 14.-én a Makfalvi Községházán 15 órakor sorrakerülő tanácsülésre, illetve az azt követő sajtótájékoztatóra, melyet az MPP frakció és Vass Imre alpolgármester tartanak.
Marosvásárhely, 2010. július 13.
Az MPP Maros megyei elnöke: Makfalva község alpolgármestere: László György Vass Imre
|