|
|
Szász Jenő, a Magyar Polgári Párt elnöke Székelyudvarhelyen, november 4-én tartott sajtótájékoztatóján ismertette, hogy november ötödikén Dr. Farkas Csaba alelnökkel közösen részt vesznek a Magyar Állandó Értekezlet ülésén, ahová – az elmúlt évekkel ellentétben – a Magyar Polgári Párt is meghívást kapott. Hat év szünet után a holnap kezdődő értekezlet egy újabb lehetőség a magyar-magyar kapcsolatok jobbítására, hiszen a nemzeti kormány - a Szili Katalin által létrehozott KMFK mellett, amellyel Gyurcsány Ferencék ki akarták váltani a MÁÉRT-et – mindkét testületet működtetni kívánja. Hat év böjt után Magyarországnak végre van egy olyan kormánya, amely kíváncsi a határon túli magyarok véleményére és a Magyar Polgári Párt üdvözli ezt az elképzelést. Ugyanakkor felszámolódott az az eddigi gyakorlat is, mely szerint az RMDSZ mindig elérte a bal-liberális kormánynál, hogy csak és kizárólag ők képviselhessék az erdélyi magyar társadalmat, hiszen most mind a négy szervezet meghívást kapott az értekezletre. Ezt az új helyzetet már Schmitt Pál elnök úr látogatása alkalmával is megtapasztalhattuk. A holnap délutáni munkálatok során mind a négy szervezetnek rendelkezésére áll egy tíz perces időkeret, amelynek során a Magyar Polgári Párt is meg fogja fogalmazni az erdélyi magyar közösség prioritásait. A MÁÉRT holnap kezdődő ülésén két fontos napirendi pont van, az egyik az oktatás-támogatás-, a másik a státusztörvény kérdése. A Magyar Polgári Párt úgy gondolja, hogy az oktatási támogatások kérdésében vissza kell térni arra a már egyszer jól bevált változatra, hogy a támogatások odaítélését rá kell bízni a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetségére, amely politikailag nem elkötelezett szervezet és amelyik ez idáig is jó munkát végzett. Fel kell számolni azt a gyakorlatot, miszerint az MSZP Kelemen Hunoréknak adta a támogatást, akik szavazatokért cserébe folyósították azokat. A státusztörvény kapcsán a Magyar Polgári Párt elnöke elmondta, hogy ennek a magyar-magyar kapcsolatok kerettörvényévé kell válnia, a szövegébe vissza kell kerülnie az “egységes magyar nemzet“ fogalmának, ugyanakkor új tartalommal kell bővíteni, amelyet tartalmaznia kellene az új, készülő alkotmánynak is. a Magyar Polgári Párt sajtóirodája
Székelyudvarhely, 2010. november 4.
|