Fegyelmi büntetést kaptak azok a rendőrök, akik a Cozma-gyilkosság éjjelén a veszprémi Patrióta lokálban és környékén tartózkodtak, mert nem jártak el kellő gyorsasággal, azaz késve értesítették kollégáikat – írja a keddi Magyar Nemzet.– Négy rendőr ellen indult vizsgálat, közülük három személy fegyelmi büntetést kapott. Egy rendőr még a bűncselekmény elkövetése előtt elhagyta a lokált, ketten a bár környékén az utcán tartózkodtak, és egy rendőr volt az, aki a gyilkosság pillanatában a tánctéren volt – tudta meg a Magyar Nemzet. A Cozma-gyilkosság kapcsán eddig hét gyanúsítottat nevezett meg a rendőrség, hatan előzetes letartóztatásban vannak. Öt személyt, R. Sándort, N. Győzőt, Sz. Ivánt, P. Gábort és B. Csabát társtettesként elkövetett emberöléssel, életveszélyt okozó, valamint súlyos testi sértéssel, továbbá csoportosan elkövetett garázdasággal gyanúsítja a rendőrség.