Kányádi Sándor szerint újabb nyelvújításra lenne szükség, és meg kell tanítani magyarul a világhálót. Az író, költő a nemzeti ünnepen a Magyar Köztársasági Érdemrend Nagykeresztje kitüntetést vehette át a Parlamentben. Sólyom László köztársasági elnök azt mondta róla: azért fejezi ki a nemzet egységét, mert ő is itthon van, a magyar nemzetnek és ugyanannak az örökségnek a része, ami a nyelvből, a történelemből és a kultúrából áll össze. Az államfő szerint a két terület, Erdély és Magyarország is szimbolikus adalék ahhoz, meddig is terjed a magyar nemzet. A Kossuth-díjas költő elmondta, nagyon jól estek neki Sólyom László szavai a kitüntetés átvételekor. Kányádi Sándor, aki nem határon túli-, hanem magyar költőnek vallja magát, úgy tekint a magyar irodalomra, mint egy fára. A magyar költészet fájának egyik ága pedig a romániai vonal.