„Uraim, Önök előbb tanácstagok és csak azután reformátusok”.
A fenti meghökkentő kijelentést az a székely-magyar jogtanácsos hölgyemény tette, akit hiába szült talpig székely-magyar édesanya, erősen homályosan és legfőképpen „bukurésti” felől látja a mostani székelyföldi valóságot. Lószemüveggel, vadidegenül. Mert ha nem így látná, akkor nem mondana hasonlókat, s nem azokat a passzusokat és paragrafusokat szedné elő és vagdalná a fejünkhöz, amelyek kisemmizik a székelyt ősi jussából. Inkább azokat a lehetőségeket keresné, amelyek visszaadják azt, ami jár. Hisz mindenekelőtt székely ő is – akárcsak színmagyar tanácsaink, városvezetéseink –, és csak azután szócsöve, végrehajtója, jogásza a mindenkori román kormánynak, a „prefektúrának” és annak a romániai érdekvédelmi szövetségnek, amelyet kiszolgál. „Hölgyem, Ön előbb székely-magyar református és csak azután jogtanácsos.” A fenti mondatot jószívvel mondanám annak a hölgyeménynek, kinek agyában erősen összezavarodtak az értékrendek. Mondanám, ha látnám értelmét e jótanácsomnak. Ha nem tudnám, hogy reménytelenül kimosatott annak agya, aki ily módon gondolkodik. Különben miért mondana ilyeneket? Miért nem keresi inkább lázasan a lehetőséget, hogy mindent visszaadhasson annak a székely népnek, annak a történelmi egyháznak, annak a székely-magyar közösségnek, amelyet szemtelenül kisemmiztek a románok? Mert bárhogyan csűrjük-csavarjuk a mostani romániai jogi, politikai helyzetet, a helyi tanácsok – még ha ízig-vérig magyar egyénekből tevődnek össze – akkor is a román hatalom kihelyezett tagozatai. Olyan testületek, amelyeket a „prefektus” karja irányít. „Uraim, Önök a „romprefektúrák” ellentmondást nem tűrő, székelyföldi végrehajtói.” Ezt a kijelentést azokhoz a jegyzőkhöz intézem, akiket szintén székely-magyar anya szült, de akik a fenti hölgyeményünkhöz hasonlóan egy idő óta román fejjel, a román hatalom nyúlványaként gondolkodnak. Az érdekvédelem főtulipánjai alól. Így aztán nem azt figyelik, hogy a szegény székely nép vajon milyen gondokkal küzd, hanem azt lesik bokázva, hogy a kettős hatalom milyen házi feladatokat ad ki éppen a számukra. Hogy a román kormánykar s a tulipános vezérkar mihez keres passzusokat. Miközben előszeretettel használják az önkormányzat kifejezést, minden olyan alulról jövő kezdeményezést – az idevágó román jogi paragrafussal aládúcolva – kinyírnak, ami nincs a román kormánykar s a magyar tulipános vezetők által kiadva, láttamozva. Elvégzik a piszkos munkát a „bukurésti” hatalom helyett. Beadhat a tanácsos százával tervezeteket, magyar véreink elvágják ezeket. Mialatt az ortodoxok engedélyek nélkül építgetik hajlékaikat, a magyar nem ad vissza magyar ingatlant a magyar egyházának. Székely tanácsosok és tanácstalanok! Meddig tűrjük azt, hogy a saját véreink is átverjenek? Meddig engedjük, hogy torzult lelkű székely-magyarok kisemmizzék a székelységet?