Sajtótájékoztató keretében reagált a városi tanács rendkívüli ülésének történéseire Kovács István, az MPP frakcióvezetője. A tanácsos kifejtette a városközpontban zajló munkálatokról a tanácstagok csak elvi felsorolást kaptak, amely semmi konkrétumot nem tartalmazott. Ezért is utasítják el az Antal Árpád által felhozott rágalmakat, hiszen nem bólogató Jánosok ülnek a tanácsban, hanem olyan emberek akik a törvényesség és erkölcsösség keretei között dolgoznak együtt. „Fontosnak tartjuk, hogy a részletekbe is betekinthessünk, a kivitelezést is figyelemmel kísérhessük, különösen amikor a városban ilyen nagy munkálatok folynak.”- emelte ki Kovács. Vegye tudomásul Antal Árpád- hansgúlyozta Kovács István, hogy Sepsiszentgyörgynek nemcsak polgármestere van, hanem tanácsosai is. Ne háborodjon fel a jogos számonkérésen, és számoljon be azokról a döntésekről melyeket elfelejtett bemutatni a tanácsnak. A tanácsosok nem arra vállalkoztak, hogy a formailag törvényes dolgokra rábólintsanak, hanem a törvényességen túl a dolgok morális, erkölcsi tisztaságát is szeretnék átlátni. Kovács István kezdeményezi továbbá, Kató Béla tanácstag státusának a tisztázását is, hiszen önkormányzati képviselőként a városnak alárendelt vállalat vezetőségi tagja. Bár Kató Béla szerint ez nem összeférhetetlen, de elképzelhető, hogy ez kibúvó a törvényből. Felmerül a kérdés, hogy erkölcsileg hogyan képviseli a város érdekét ez a tanácsos, aki egy alárendelt intézményt vezet. Törvényileg látszólag rendben van- emelte ki Kovács, - de morálisan is rendbe kell tenni a dolgot. Az MPP tanácsosai úgy érzik, a város lakosságának a kérdései nem szemtelen, pimasz, akadékoskodó kérdések, ezért határozottan visszautasítják a polgármester rágalmait miszerint ez akadékoskodás. Az MPP továbbra is partner marad abban, amiben lehet, de számonkéri a polgármester végrehajtó munkáját, hiszen közösen vállalkoztak a város vezetésére. Ezért alakult meg a kivizsgáló bizottság is, minden hátsó szándék nélkül, és ez a jövőben is így lesz, amennyiben nem kapnak részletes információt a polgármester által beütemezett munkálatokról.